Virágzik a szegénység-biznisz Kaposváron: tíz használtruha-bolt, öt zálogház, hét kínai üzlet a belváros szívében
A statisztikusok sokféle kifinomult módszert ismernek és alkalmaznak egy település jóllétének, a lakosság vásárlóerejének mérésére, ám sokszor a józan paraszti ész, és egy fél órás séta többet elmond, mint száz Excel-táblázatba foglalt adat. Ha teszünk egy kört Kaposvár sokak által megcsodált sétálóutcáján, legfeljebb a „tisztes szegénység” kifejezés jut az ide látogató eszébe a Fő utca és környéke üzleteinek árukínálatáról. A jelenség okai közt ott van a dunántúli megyei jogú városok átlagától jócskán elmaradó helyi vásárlóerő és a nem túl szerencsés településszerkezet is.
2009-ben Kaposvár polgármestere, Szita Károly még nyilatkozatban követelte az akkor hivatalban lévő belügyminisztertől, a szintén kaposvári Lamperth Mónikától, hogy törvényben tiltsák meg a kínai üzletek belvárosi terjeszkedését. A városban kollektív felháborodás volt amiatt, ahogy a Somogyi Hírlap fogalmazott, „kiemelt városi övezetekben … több olyan üzlet is nyitás előtt áll Kaposváron, amely a megyeszékhely belvárosához, főteréhez nem méltó árucikkeket forgalmazna”.
Azok az idők már elmúltak. Ma egy zokszó sem hangzik el emiatt, miután Szita Károly nincs abban a helyzetben, hogy ellenzékiként a kormányra mutogathatna. Pedig a Fő utca két szám alatti, akkoriban „luxus-társasháznak” nevezett épület utcafrontjáról még a kínai üzlet is kiköltözött, s ma a helyén egy használtruha-üzlet, gorombább nevén „turkáló” működik. Sovány vigasz, hogy egy országos lánc tagja, s különös módon megéri nekik még egy hatalmas üzletet fenntartani nem messze innen, a sokkal szebb napokat megélt Somogy Áruház emeleti részén.
És ez csak két használtruha-üzlet a tízből, ami a legszűkebben vett belváros különböző, egymáshoz közeli pontjain működik. Nincs egyetlen kereskedelmi ágazat sem, amely ennyire felülreprezentált lenne a kaposvári belvárosban. Ennek nyilvánvalóan gazdasági okai vannak: ezekre a termékekre van fizetőképes kereslet.
Nem javít az összképen a belvárosban lévő öt zálogház sem, amelyek szintén a helyi lakosok átmeneti vagy rendszeres anyagi nehézségeiről tanúskodnak. Míg a belvárosban egy-másfél évtizeddel ezelőtt csak egy hasonló, zálogtárgyakra pénzt kölcsönző üzlet volt, ma az Ady Endre utcában egymás mellett három is.
Ugyanez a helyzet azokkal a kínai üzletekkel is, amelyek betelepülése ellen tíz-egynéhány éve még a város polgármestere állami, kormányzati beavatkozást követelt. Ma már szinte egymást érik a belvárosban, akár önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanban is, bár egyúttal az is látható, hogy felveszik a versenyt bármelyik hasonló profilú áruházlánccal, árukínálatuk egyre változatosabb, nem csak „olcsó” és gyenge minőségű árukból áll.
Ám a más, magasabb átlagjövedelmű városokban megszokott, igényesebb fogyasztókra építő márkaboltok, üzletláncok hiányoznak a belváros képéből. Ezen egyelőre nem tudott segíteni az az „üzlet utca” elnevezésű pályázati támogatás sem, amelynek során belvárosi, önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek sorát újították fel. A minőségi árukat kínáló üzletláncok piackutatási adatai egyelőre nem igazolják vissza, hogy igény mutatkozna portékáikra Kaposváron, s versenyképesek lennének az egymást érő használtruha-boltokkal.
