Fűtési szezonban válik központi kérdéssé a levegőminőség Kaposváron
A megyei jogú városok döntő többsége ebben az évben már be van kapcsolva az országos légszennyezettségi mérőhálózatba, s bizony számos esetben látható, hogy nem túl jó a levegő minősége egy-egy településen. Mára az a helyzet alakult ki, hogy Kaposvár az egyetlen, ahol nem követhetjük az Interneten azt, hogy mennyi a szálló por, a nitrogén-dioxid vagy más szennyezők, hogy kivihetjük-e a fokozottan érzékeny kisgyermekeket a játszótérre. A közgyűlési ellenzék folyamatosan sürgeti a megoldást, ám ez az önkormányzat ígérete szerint legfeljebb a jövő évi fűtési szezonra várható, más, az önkormányzat által vállalt kötelezettségek teljesítése pedig sehol nem tart.
A kaposvári közgyűlés ellenzéki tagjai számos kérdést és indítványt terjesztettek elő a városi levegőminőséggel kapcsolatban. A január 27-i közgyűlésen Pintér Attila (MSZP) több kérdést is feltett a témában, pl., hogy az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program egyik fontos célját, a lakossági kibocsátások csökkentését, ellenőrzését hogyan, milyen ütemezésben kívánják megvalósítani?
A kérdésre nem jött érdemi válasz a Szita Károlyt helyettesítő Borhi Zsombor alpolgármestertől. Pintér Attila érdeklődött továbbá a légszennyezettség mérő állomás sorsa iránt, miután Kaposvár is csatlakozott a HungAiry programhoz. Békéscsabán december 9-én el is helyezték az egységet, ám Kaposváron még csak most született meg a közbeszerzési döntés, tehát várhatóan újabb hónapokat vesz igénybe a telepítés.
Pintér Attila mutatott rá arra is, hogy a HungAiry projekt keretén belül a Miskolci Egyetem Miskolcon és Kaposvárott nagy felbontású szállópor monitoring hálózatot hoz létre, a környezeti PM10 és PM2,5 szennyezettség megismerése és feltérképezése érdekében. A Miskolcon 60, Kaposváron 20 mérőegységből álló hálózat a városok teljes területét le fogja fedni, tehát nem csak egy ponton mér majd. Miskolcon már működik, nálunk mikor fog működni a rendszer? – kérdezte a képviselő.
Erre sem született konkrét válasz az alpolgármestertől. A képviselő hozzászólásában hangsúlyozta: nagyon fontos lenne, hogy a megépülő biomassza fűtőmű környezetében is legyenek mérőegységek, mert ez eloszlathatná a szilárd tüzelőanyaggal üzemelő fűtőművel szembeni bizalmatlanságot –amennyiben az eredmények kedvezőek.
Ugyanígy kulcsfontosságú Kaposvár levegőminősége szempontjából, hogy a lakossági szilárd tüzelőanyag-felhasználást szabályozni és ellenőrizni kell, adott esetben pedig sokrétű segítséget kell nyújtani a rászorulóknak – felvilágosítás, megfelelő fűtőanyag (tűzifa) segély, hőszigetelési, vagy környezetbarát fűtési módokra való átállást segítő támogatások formájában.
Pintér Attila kérésére került fel a Kaposvári Vagyonkezelő honlapjára a biomassza fűtőmű teljes műszaki és környezetvédelmi dokumentációja, mely így a kaposváriak számára is elérhetővé vált, miután egyre többen kifogásolták, hogy a környezetvédelmi szempontból problematikus beruházásról az önkormányzat nem tájékoztatta részletesen a lakosságot, nem folytatott konzultációt.
Kép: levegőminőség.hu