Három óra húsz perc menetidő: a Siófok-Kaposvár vasútvonal utazás a velünk élő múltba
Nem kisebb kalandra vállalkozott Bozai Ágota, a Magyar Narancs újságírója, minthogy az ország, de talán egész Európa leglassúbb vasútvonalán, a Siófok-Kaposvár viszonylatban zötykölődve töltsön el közel három és fél órát egy olyan úton, amely boldogabb vidékeken lefeljebb negyvenöt-ötven percet vesz igénybe. A célja persze ezúttal nem a gyors megérkezés volt, hanem, hogy megmutasson valamit a vidékből, ahol tényleg „állni látszik az idő”.
A több mint százéves vonal fölött, mely 1893-1906 közt épült eredetileg a tabi „Pallós Ignácz gőztégla-, cserép- és agyagárugyárának” siófoki és kaposvári felvevőpiacokra juttatása céljából – és persze személyszállításra létesült, alaposan eljárt az idő. Kerékpárosok rendszeresen sportot űznek abból, hogy a keservesen vánszorgó „Piroskát” Siófoktól indulva megelőzzék Kaposvárig. Jellemző, hogy évtizedekkel korábban még majdnem egy órával rövidebb, 2 óra 33 perc volt a menetidő.
A vonat lepusztult, romos, bedeszkázott ablakú egykori állomásépületek mellett döcög el, s az érzékeny utazó így fogalmaz: „nyomorpornó következhetne, a jelek, amiből látni, hogy a létminimum is messze van itt, de a helyzet annyira tragikus, hogy inkább nem írnám le”. A sorompót egy-egy kereszteződésnél a vonatról leszállva a kalauznak kell letekernie – aztán meg fel. Szürreális.
A végállomás, Kaposvár sem szolgál számára szívderítőbb élményekkel: „csendes főutca, felülreprezentáltak a használtruha-boltok…”, aztán már csak a késéssel együtt újabb három és fél óra vissza, Siófokig. Életre szóló élmény volt a szerzőnek, aki – leszámítva a kalauzt és a masinisztát – egyedül utazott a reggel hat órakor Siófokról induló szerelvényen.
