Pulai András: fordulat látható a belpolitikában, de kérdéses, kitart-e 2026-ig

Kaposhir 2024. december 4. 08:00 2024. dec. 4. 08:00

A jelek szerint új szelek fújnak a politikában: azok az üzenetek, amelyek 10-15 éve még célba értek, most más hatékonysággal működnek. Egyebek között erről beszélt a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője és stratégiai igazgatója. Úgy vélte, Magyar Péter és pártja olyan utat járt be, mint még senki a Fidesz-kormányzás majdnem 15 éve alatt.

Az utóbbi hetekben versengés alakult ki a közvélemény-kutatók méréseinek interpretációja körül – emlékeztetett a szakember. Ugyanakkor egyértelműen kirajzolódnak a trendek és az is bizonyos, hogy ezekből fordulat olvasható ki. Abban ugyanis lényegében nincs vita, hogy a Fidesz vesztett népszerűségéből, miközben a Tisza Párt gyakorlatilag beérte, hibahatáron belül van a különbség a két tömörülés között. Ennek Pulai András szerint két fő oka van. Az egyik, hogy egyelőre hatástalannak bizonyultak azok a hangfelvételek, amelyek sorra láttak napvilágot és megpróbálták velük befeketíteni Magyar Péter. Ugyanakkor pedig megjelentek a rosszabbnál rosszabb gazdasági adatok és ezek bizonyos mértékig már hatnak a Fidesz híveire is, nem beszélve a bizonytalanok jelentős tömegéről. Mindez azt is jelzi, hogy kétségkívül új szelek fújnak a magyar belpolitikában, hiszen azok az eszközök, amelyekkel 2010 óta a Fidesz minden parlamenti választáson győzni tudott, 2026-ban várhatóan már nem lesznek elegendőek.

Pulai András megállapította, hogy Magyar Péter és a pártja jelenleg olyan sikeresen fut, ahogyan a Fidesz-kormányzás idején még senki. Magyarázata szerint ugyanis a választók úgy érzik, hogy a Tisza Párt elnöke valódi kihívója lehet Orbán Viktornak, még akkor is, ha a választás mintegy másfél év múlva esedékes. A szakember azonban megjegyezte, a 2022-es választás előtt egy ideig ugyanez volt a helyzet Márki-Zay Péterrel is, bár a hódmezővásárhelyi polgármester a voksolás idejére már elvesztette a köréje tömörültek támogatását. Ez pedig elsősorban annak volt a következménye, hogy a 2021-es előválasztás után az ellenzéki szereplők egymást kezdték gyilkolni. Magyar Péter mostani sikere annak is köszönhető, hogy betört a két oldalról – a hatalom és az ellenzék – által kialakított vákuumba.

Valóban érezhető a Tisza párt elnökénél a teflon-hatás, vagyis az, hogy minden támadás, karaktergyilkossági kísérlet lepereg róla. A választók jelentős része most benne látja a reménysugarat, hívei abban bíznak, vele nem történhet meg, ami Márki-Zayjal – mondta a Publicus ügyvezetője. Hozzátette azonban, hogy köztudott, a teflon elkopik egy idő után, nem tart örökké. A nagy kérdés az, hogy Magyar Péter tudja-e tartani magát még jó másfél évig. És persze fontos, hogy mi lesz „másnap”, vagyis a választás másnapján, akár beválnak a reményei, akár nem.

Pulai András kitért arra is, hogy a választókerületek átrajzolása jelzi, a Fidesz is tisztában van azzal, hogy nem könnyű időszak következik számára. A szakember szerint a hatalom fő célja most az, hogy a vele szembenálló ellenzéket ismét szembeállítsa egymással. Ugyanakkor pillanatnyilag még megjósolhatatlan, hogy ez a törekvés sikerrel jár-e. Eljöhet ugyanis egy újabb szakasz, amikor ismét megfordul a trend és most még nem látszik világosan, hogy ez melyik szereplőnek kedvezhet – mondta a Publicus ügyvezetője.    

A KlikkTV Mélyvíz című műsora ide kattintva nézhető meg.