Nemzeti konzultációt indított a Nyuszet, de nem versenyezni akar a kormánnyal

Kaposhir 2024. december 4. 06:45 2024. dec. 4. 06:45

Tizennégy kérdésből álló online kérdőívet tett közzé a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet). Katona Tamás, a szervezet tanácsadója a Hírklikknek azt is elmondta, a Miniszterelnöki Kabinetirodának is megküldik saját nemzeti konzultációjuk eredményét. A kérdőívet január közepéig lehet kitölteni, a szervezet nem csak a nyugdíjasok véleményére kíváncsi.

A kérdések többek között a nyugdíjak befagyott reálértékére, a 13. havi nyugdíjra, a rugalmas nyugdíjkorhatárra és a szűrővizsgálatokra vonatkoznak, de szóba kerülnek az egyre szélesebb vagyoni különbségek is. A Nyuszet kérdőívét hétfőtől január közepéig lehet kitölteni. A hét érdekképviseleti szervezetet tömörítő tanács az eredményeket megküldi a Miniszterelnöki Kabinetirodának is.  

„A kormány sokadszorra indít álkonzultációt, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyek kommunikációs célt szolgálnak, nem valóságosak. Sok kérdés bevezetője nem felel meg a valóságnak, félrevezetés. Azt gondoltuk, lenne néhány kérdés, amellyel érdemes foglalkozni, mert a közvéleményt foglalkoztatják, ezért indítottuk ezt a konzultációt” – mondta a Hírklikknek Katona Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, a Nyuszet tanácsadója. Hozzátette, optimistán állnak hozzá: a tanács tagjai azt remélik, a kormányzat tagjai is elgondolkodnak azon, hogy az emberek véleménye eltér attól, amit a kormány képvisel.

A kérdőívet első körben a tanács 300 ezer tagja kapta meg e-mailben, de bárki jelentkezhet a kitöltésére a nyuszet.2.@gmail.com címen. Katona azonban nem akart számokat mondani, mennyi kitöltő esetén ítélné sikeresnek a projektet. „Nem gondoljuk, hogy versenyt kellene futni bárkivel: minél többen válaszolnak ezekre a kérdésekre, annál szélesebb körű információval rendelkezünk. Arról nem is beszélve, hogy sosem tudtuk meg, mennyien válaszoltak a kormány nemzeti konzultációira. Ők mondanak egy számot, de nem valószínű, hogy megfelel a valóságnak” – mondta.

A Nyuszetnél úgy látják, a legitimációjukat önmagában az adja, hogy több százezer tagja van azoknak a szervezeteknek, amelyek a tanácsot alkotják. A konzultáció célja tehát nem az, hogy legitimálja a mondanivalójukat, inkább arra kíváncsiak, hogyan gondolkodnak az emberek. „Nem csak a nyugdíjasok véleményét akarjuk tudni, másoké is érdekelnek. Például, mit gondolnak arról, hogy a kormány csak a nyugdíjak reálértékét garantálja, tehát egy nyugdíjasnak az életszínvonalát befagyasztja a nyugdíjba lépés szintjére. Aki tíz-tizenöt évig nyugdíjas, annak ez egy relatív elszegényedéshez vezet” – mondta Katona.

A konzultáció készítői külön kiemelték, hogy ügyelnek a személyes adatok védelmére: neveket, címeket nem fognak tárolni.