Bod Péter Ákos: az ingyen pénznél minden más drágább
A gyönyörű múltat és a csodás jövőt akkor szokták elővenni, amikor a jelennel probléma van, az optimista szöveg csak azokat biztatja, akik a miniszterelnökre hallgatnak, de a politikai marketing nem nagyon sikeres – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Hozzátette, a miniszterelnök mindig mindenhez odamond feltételeket, mindig ott van a „ha”.
Az uniós pénzek nagyon sokat lendítenek a magyar gazdaság helyzetén, amelynek most az lenne a fontos, hogy az idei évben a gazdasági növekedés elérje az egy százalékos ütemet. Részben a pénz nagyon kellene, hogy valamelyest stabilizálja a forintot – mondta Bod Péter Ákos, aki emlékeztetett, az elmúlt években a nemzeti összetermék 2-3-4 százalékára rúgó pénzek jöttek be, és még így is vesztett a forint az értékéből, mi lenne anélkül. A másik, hogy ott van a cél, amire felhasználták volna, és akkor máshonnan vesznek kölcsön – folytatta. „Ez a legrosszabb verzió mert az ingyen pénznél minden más drágább. A miniszterelnök mindig elmondja, hogy a nyugati feltételek milyen felháborítóak, hogy migránsokat akarnak idetelepíteni - egyébként, nem akarnak -, hogy a 13. havi nyugdíjat elveszik - szó sincs erről, hanem be kell tartani bizonyos makrokereteket és bizonyos jogállami kereteket, beleértve a pénz őrzését- magyarul, hogy ne legyen ellopva a pénz. Ehhez képest a kínai hitelnél nincs kikötés, hogy hogyan használják fel, csak sokkal drágább, gyerekeink unokáink fogják megfizetni azt.”
A közgazdász professzor rámutatott, a kínai gazdasági behatolásnak van egy módja, de abban nincs benne az, hogy egyoldalúan, és minden feltétel nélkül odazúdítják a pénzt. „Ezt az Európai Unió csinálta meg az új és kevésbé fejlett tagokkal szemben, hogy pénzt ad. Most próbálják áramvonalasítani ezeket és ez vezet oda, hogy a magyar kormányzatnak kellene teljesítenie a szupermérföldköveket. Van olyan, hogy más sem teljesít, de mi azt mondjuk, nem is fogjuk, akkor annak nincs helye a klubban.”
Bod Péter Ákos szerint mind a kínaiaknak, mind az oroszoknak érdekük, hogyha van egy ilyen baráti kormány az unión belül, amely még jelentéktelenebb lenne, ha nem az unió tagja lenne, akkor ott is maradjon. „Az a fajta Európai Unió, melynek Bizottsága most elkezdi a működését decemberben, nagy megkönnyebbülésként veszi, hogy véget ér a magyar elnökség és jön a lengyel. Az lesz az igazi munkaelnökség. Budapesten eddig kis kotkodácsolás hangzott, de tojás még nem született, az most jön a lengyel elnökség alatt.”
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.